(MINDEN JOG FENNTARTVA, A SZÖVEGBŐL TÖRTÉNŐ BÁRMILYEN FELHASZNÁLÁS ÉS MÁSOLÁS SZIGORÚAN ENGEDÉLYHEZ KÖTÖTT!)

Koncz Hunkürthy Attila: 

NEMZETEGYSÉG 

A nemzeti szindikalizmus kiépítésének lehetőségei Magyarországon 
 
 
 
 
 
 

Legyünk magyarabbak, mint valaha voltunk! 
 
 
 
 
 

Hiszek a napban, még ha most nem is süt. Hiszek a szeretetben, még ha épp nem is érzem. Hiszek a nemzetben, még ha jelenleg nem is támadott fel. Hiszek Istenben, még ha nem is váltott eddig meg. Hiszek a jóban, még ha most felette is áll a gonosz!

<<BEVEZETŐ>>

  A történelem sötét homályából lép elénk a nemzeti szindikalizmus. Alakját a ködben egy nagy falangista forradalom spanyol tüze világítja meg. A régi, 1945 utáni antant s kommunista történetírás többnyire elvetemült fasiszta sihedereszmét látott benne, aminek főként paraszti követői megunták az eke szarvát s beálltak katonának háborúzni a magasabb anyagi javakért. A véletlen viszonylag jelentősebb polcra emelhette volna a falangista fővezért, ám José Antonio Primo De Rivera visszaélt szerencséjével, mert véres polgárháborúba vezette népét. Ma a történészek már nem osztják ezt az átlátszóan elavult, dilettáns véleményt, mely kétségbevonhatatlan tényeket is letagad. Rivera kétségkívül nemesi származással s kitűnő iskolai mutatókkal rendelkezett, az elfogult történetírók azonban szívesen letagadják ezt, mivel nem tudják megmagyarázni azt a "csodát", mely a spanyol miniszterelnök fiából, Riverából öntudatos népvezért teremtett, felkarolva a nyomorba süllyedt póri néprétegeket is. Azt sem fogadják el, hogy a spanyol a falangista vezér legjobb barátja, Francisco Franco, az éhes, rongyos és lázadozó paraszttömegekből igen rövid idő alatt képzett, fegyelmezett s ütőképes hadsereget szervezett, felhasználva Rivera eszmeiségének konstrukcióit. Kegyetlen, bosszúálló hadjáratnak bélyegzik Franco vállalkozását, viselkedésük igazolására pedig túlozzák a falangista eszmeiségű hadak kegyetlenkedéseit. A falangista nemzetforradalom sokáig sötét folt volt a történelemben s az újabb történelemírók hihetetlenül gyorsan és sommásan végeznek vele. Mi is ez a nemzeti szindikalizmus, hogy ennyire agyon van hallgatva világszerte, még a spanyol történelemben is?

  A legtöbb olvasó számára ismeretlenül cseng a nemzeti szindikalizmus kifejezés, mások pedig egyszerűen hanyagul kapásból, reflexszerűen fasiszta előjelzővel látják el, s olyanok is akadnak, akik egy az egyben összemossák kizárólagosan a falangizmussal. Tények maradnak a tények: nem túl divatos e politikai kifejezés, még a nemzeti radikalizmus berkein belül sem, a nemzeti szindikalizmus kritikusai pedig előszeretettel sorolják a szélsőséges ideológiák közé, mert Spanyolországban a falangizmusban kiteljesedést nyert Franco kormányzásakor. Azonban tudnunk kell, hogy nem csak Hispániában működtek nemzeti szindikalista mozgalmak, hanem egész Európában is, különösen Olaszországot fontos kiemelni.

  Egy kis bejegyzést kell tennem arra nézve, hogy hátborzongatóan azonos kapocs áll fenn José Antonio Primo De RiveraVitéz Jákfai Gömbös Gyula eszmeisége között, csak másnak nevezték el ezt az ideológiát. Gömbös már 1919-ben azt írta az első világháborút kielemző egyik tanulmányában, hogy "nemzeti szocialisták vagyunk", tette ezt úgy, hogy Mussolininek még se híre, se hamva nem volt az európai politikában. Így ő a történelem legelső embere, aki ezt a kifejezést használta. Az ő "nemzeti szocializmusa" eltért lényeges dolgokban Hitler s Mussolini rendszerétől, azonban a párhuzamossága kétségtelenül összevonható Rivera falangizmusával. Ezenfelül életútjuk is kísértetiesen azonos. Mindketten katonai pályán érvényesülve szereztek elismerést s hírnevet, kiemelkedően fontos harcokat vállaltak a zsidó-kommunizmus terror elleni polgárháborús küzdelmekben, s bár sajnos a krisztusi korú Riverát a héberbolsevik rögtönítélőbíróság kivégeztette 1936-ban, így nem élhette meg a spanyol nacionalista győzelmet, addig az 1932-36 közötti magyar miniszterlnök, Gömbös, aki 1919-20 között megélte a győzelmet s nagy szerepet játszott nemzeti hatalomra jutás diadalában, a májbetegsége áldozatául esett. Bár halkan megjegyzem akadnak olyan források, miszerint megmérgezték. Talán a kísértetiesen hasonló társadalmi s nemzeti helyzetek, az azonos hadászati életút s a patrióta, keresztényi elhivatottság miatt egyezik a két nagy történelmi alak eszmeisége s vallottak ugyanolyan ideológiát. Egyet leszögezhetünk: mindkét ember maradandót alkototott s rakott le Hazája asztalára, amelyek elévülhetetlen, örök érdemeket szerzett a magyar illetve a spanyol nemzetnek. Nem hiába kölcsönzök a jelenlegi politikára tőlük megoldásokat, meglátásokat s eszmei alapokat, ám nem áll szándékomban leindigózni, lemásolni a múltbéli útjukat, mert ha így tennék, akkor hiteltelen, múltból nosztalgiázó politikus lennék s bukásra lenne építve a nemzetstratégiám tervezete és struktúrája..

  A nemzeti szindikalizmus lényege egyetlen szóval: a nemzetegység. Maga a falangizmus szó is a falanksz szóból származik, melynek jelentése: megbonthatatlan, teljes egység. Persze ennél jóval bonyolultabb ideológiai operálást igényel a megértése, melyeket a továbbiakban le is közlök. A nemzet egy hatalmas család, ahol minden nemzettestvér felelős minden nemzettestvérért, a nemzet erősségének s hatékonyságának a záloga a nemzetegység függvénye. A nemzet társadalmi osztályokból áll, amelyek a kapitalizmusban meg vannak osztva s széthúznak, mely miatt az állam a gazdasági s szellemi fejlődésében akadályozva van. Egyesíteni kell a társadalmi osztályokat a nacionalista szellemiség zászlaja alatt, amelyek így harmóniában, konfliktusmentesen tudnak munkálkodni a nemzet szolgálatában, ez pedig soha el nem múló, kimeríthetetlen lendületet, motivációt jelentene a magyar összkollektív virtus teljességében, amiről mindig is híres volt ez a nép. Ha tehát a társadalmi megosztottság problémáját kiiktatjuk, akkor soha nem látott gyorsasággal tud zökkenőmentesen, nyikorgás nélkül forogni az ország gépezete. Csak a teljesen eggyé kovácsolt nemzet képes hosszútávon felvirágozni. A nemzeti szindikalizmusban a közösség, vagyis a nemzet felemelése csak eszköz arra, hogy a nemzet betölthesse magasabbrendű küldetését, mert a nemzet nem más, mint küldetés-egység az egyetemesen belül, s a nemzetnek szent feladata, hogy küldetését betöltse. Vagyis nem a közösség a fontos, hanem annak magasabbrendű, transzcendens küldetése. Ez pedig nagyon is tradicionális és keresztényi gondolat, igazából csak ez biztosíthatja egyén s közösség igazi szabadságát. Ugyanis sem egyén, sem közösség nem élhet csak saját magáért, mert aki csak pusztán magáért él az nem lehet szabad, az a szabad, aki valami magasabbrendűért él, hiszen csak ennek segítségével tudja az ember szent küldetése által önmagát meghaladni s az ég felé törni. Ezáltal lesz egy nemzetnek vagy egy egyénnek igazi tartása is. Ez az elv köszönt vissza a falangizmus esetében a királyság feltétel nélküli védelmének elvében is. Itt is egyfajta magasabbrendűért való harc s önfeláldozás elve jelent meg. A szabadság az erkölcsi tisztaságban nyer teljességet s igazi szabadság csak az önmeghaladásban, az önfejlesztésben van. Meg kell haladnunk önmagunkat, szellemileg állandóan fejlődnünk kell, csak így nyerhetünk igazi tartást s szabadságot. Az egyén érvényesülését a közösség rovására csak korlátok s szabályok közé szabad helyezni, mert a túlzott egyéni kiteljesedés, az individualizmus, bomláshoz s anarchikus hanyatláshoz vezet. Ez azonban nem az egyén elnyomását jelenti diktatórikus önkénnyel, s nem is a kommunista-bolsevik egyenlőségi képmutatást, hanem a materiális és erkölcsi javak normalizálását s moralizálását. Fontos megemlíteni, hogy a nemzeti szindikalizmus politikai funkcionálása olyan mértékben ismer faji kérdést, hogy csak az egyfajú, egynemzetű, egyvallású országoknak van konliktusmentes, békés jövője, ha túl sok az idegen származású s vallású (zsidókra s iszlámokra, a reakciósabb vallásokra gondolok elsősorban) bevándorló akkor abból hatalmas belső feszültségek alakulnak ki, ezek pedig veszélyeztetik a nemzetegységet, a hatékony állami működést s a nemzeti értékek kontinuitását. A nemzeti szindikalizmus deklaráltan nem antiszemita, hanem anticionista, azaz anticionista zsidómentességet hirdet, a cionista zsidóságot ki akarja kapcsolni a magyar életből, ennek eszközéül a kivándoroltatást teszi meg. Akik tehát rasszista törekvésekkel gyanúsítanak minket, azok alaptalanul rágalmaznak bennünket. A multikulturalizmus és a globalizmus a liberalizmus melegágyai, rombolják a legkárosabb mértékben a nemzeti értékeket s tradíciókat, széthúzásokat, konfliktusokat gyártanak, ez pedig finoman nem fér bele az egészséges működés kereteibe. Ha egy nemzet a saját Hazájában szuverénnek s dominánsnak akarja magát érezni, ahhoz a legemberibb joga van, Magyarország, mint a neve is mutatja, a magyarok országa. A vendégeket vendégjogok illetik meg, ez természetesen nem a zsarnoki elnyomásuk jelenti, azonban nem is a vendégek vendégjogokkal történő visszaélésének legalizálásával. Valójában akkor illik s akkor szokás vendégségbe menni, ha hívnak. Ha úgy tesszük tiszteletünket valakinél, hogy nem invitáltak s nem is jelentettük be látogatásunkat, minél rövidebb szokás a házigazdák terhére lenni.

  Úgy érzem a bemutattam nagyjából az eszmét, amiről s aminek honi kivetítéséről olvashatnak a bevezetés elolvasása után. A feladat tehát a nemzeti szindikalizmus adaptálása a magyar viszonyok közé. Vagyis egy olyan nacionalista ideológia lefektetése, amely egyrészt sajátosan magyar, másrészt van benne szervesség, a régi rendhez való kötődés, és önmeghaladás. Azonban azt is ki szeretném fejteni, hogy a magyar nemzeti szindikalizmus a monarchistákkal ellentétben elsősorban alulról akar építkezni, elsődlegesen a társadalmat akarja felemelni s újratradiconalizálni, pontosabban a szellemi alapokat a társadalomban lerakni, főként kulturális és felvilágosító tevékenység útján, mert e nélkül nem lehetséges a szellemi megújulás a nemzeti feltámadáshoz. Égető szükség van egy ilyen mozgalomra is, amely a magyar keresztény s nacionalista történetiség, s a magyar nemzeti kultúra terjesztésével a magyarságot visszavezeti eredeti gyökereihez s elvezeti újkori szellemi küldetéséhez, hogy meg tudja haladni önmagát, mert a magyarság egyik legfőbb problémája jelenleg az, hogy a magyar heroizmusban, magában a Nemzeti Ellenállásban nincs önmeghaladás.

  A történelem eseményeit nem lehet megismételni, minden kor más és más úton keresi a maga kérdéseinek megoldását. A történelmi tanulság nem lehet a napi politika martaléka. A történelem tanítása az egész nemzeti szellemre tart igényt s a sorskérdések megoldásainak egyre emberségesebb, hatékonyabb s élhetőbb módjára figyelmeztet. Felvonultatja a tényeket s az árnyékokat, megérleli a múlt értelmét, bölcsességet ültet az egyoldalú hév helyébe. Politikai tanulmányom ilyen érlelő munkának szántam. Történelmi hivatásnak érzem magyar nemzeti szolidaritásból, hogy ábrázolnom kell egy nagy szintézis keretében a turáni magyar történelmet, amely rosszindulattal is 3000 esztendős. Enélkül nincs magyar önismeret, nem keletkezhet helyesen kormányzó történelmi önismeret s nemzeti identitás, iránytalanul, sorstalanul bukdácsolnánk a jövő felé. Ebben a tanulmányban nem követhetjük a múlt magyar történetírás s politológia ódai lendületű hagyományát, az öndícséret s a fellengzés görögtüzes agyonmagasztalását. Sokkal értékesebbnek tartjuk a magyar fajtát s magasabb emberi hivatású nemzetnek, sem hogy a valóság színe elől meg kelljen hátrálnia. Az iskolapadban ülve azt tanultam a magyar történelemből, hogy éppen az önismeret színtiszta valósága késztette mindig a legnagyszerűbb munkára ezt a nemzetet. A feladat tervei itt állnak előttetek. Nem biztos, hogy ez a valódi, igaz megoldás Magyarország s Európa problémáira, ám talán lehet, hogy mégis csak ez az igazi megoldás. 
 

- ELŐSZÓ - 
 

  Mélyen tisztelt magyar nemzettestvéreim!

  A nemzeti radikalizmus ceruzára mindig a cionista félelem cenzúrája vár, elemésztő radírként, főleg ha az antidemokratikus és antikapitalista törekvésekkel is párosul. Az már súlyos eretnekség még a demokrata jobboldal számára is. Eme írásomnak egyes elemei s részleti, hasonló kifejeztetései, sok-sok honlapról, fórumról s egyéb oldalakról törölve lett, mert túlmegy mindenféle politikai szalonképesség határán, engem viszont nem az illem, hanem az igazság gránitkemény szavai vezérelnek az élet minden területén. Ezért büszkén mondhatom azt a filozófikus állítást, hogy ami nem öl meg az megerősít. Megrendíthetetlenné vált bennem az a felismerés, hogy a hazugság hatalmának csatlósai ki akarják irtani az igaz szavakat, amelyektől úgy rettegnek, mint az ördög a szentelt víztől, ezért nimródi daccal felvértezve kitartásomat édes gyümölcs koronázta meg. Minden fűszál fegyver a kezeimben, ha a Nemzetemről van szó, így tollat ragadtam s megírtam egy nem is olyan ismeretlen lehetőséget Magyarország szuverenitásának kibontakozására. Így lángoló soraival tálalhatom nektek frissen az irományom, nemzettestvéreim. Legyen ez tollal s nem ceruzával írva az igazságot szerető szívetek mélyére s szabadítson fel benneteket ennek ismerete s tudata.

ISTEN OLTALMAZZON MINDEN NEMZETTESTVÉRT A MAGYARSÁG KÜZDELMEIBEN! 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

NEMZETEGYSÉG

A NEMZETI SZINDIKALIZMUS KIÉPÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON 
 

Történelmi helyzetjelentés 
 

   Aki átlát a hazugság falain, az érzékelheti, hogy világszerte valami mélyre ható, vészjósló változás van kialakulóban, a cionista baloldal romokban hever a teljes planétán, a kapitalista demokrácia pedig úgy rothad, hogy hányingert keltően büdös s beborít ez a szag minden négyzetcentimétert, minden porszemet, minden atomot. A kifosztott s összehazudott világ émelyítő szaga ez, az Új Világrend vérvörös ködjébe burkolva, amelynek tükörképében megláthatjuk a nyilvánvaló tényt: nagyon rosszul működik ez a rendszer, azonhelyt változtatnunk kell rajta. Kik a felelősök ezért? Bizonyos álarc-ideológiák mögé felsorakozott háttérhatalom kis tömege, akik a világot a kezükben tartják, Hazánk pedig egy kis gyarmat benne, amit bábok irányítanak. Arra eszmélt fel minden egészséges nemzet, hogy azok a mérgezett eszmék, amelyeket az hat évtizedben a nemzetek lelkébe belecsepegtettek, a liberalizmus, a kommunizmus, a cionista, nemzetközi szocializmus eszméi mindenütt tönkretették s aláásták a nemzeti államok létét. Igenis hirdetem azt, hogy ezek a nemzetek, amelyek azt érzik, hogy nemzeti életet kell élni, ezeknek a nemzeteknek szervezetten össze kell fogni mindazokkal az erőkkel szemben, akik az elnemzetlenedésnek a propagálói. Ezek ellen kell nekünk nemzetközileg összefogni, minden cionista nagytőke ellen, minden olyan politikai irányzat ellen, amely a nemzetet a keresztény befolyástól s nemzeti gondolkodástól el akarja téríteni.

   Hirdetem azt, hogy első kötelessége ennek a nemzetnek belülről rendet csinálnia. Egy beteg nemzettesttel nem lehet nagy eredményeket elérni. Ennek a nemzedéknek, amelynek rengeteg bűne van, legnagyobb bűne, hogy hallgatott hamis jelszavakra, elsősorban magába kell szállnia, tisztában kell lenni azzal, hogy mit akarunk. Mert nem elég, hogy a egyesek jogokat kapnak a politikában, tudniuk kell hogyan gyakorolják ezeket a jogokat. Át kell érezni, hogy az mindenki kötelessége messzebbre kihat, mint a portájuk, mert mi haszna van, ha csak saját házával törődik az ember s körülötte minden elpusztul, végeredményben saját háza is el fog pusztulni. Igen is, ki kell emelkedni megnézni az ország egyetemének gazdasági, társadalmi egyetemének szempontjából, hogy mi az, ami fontos.

Fontos elsősorban, hogy a magyar nemzet ebben az országban a maga szuverén, autonóm ura legyen. Sem iparban, sem kereskedelemben, sem földművelésben, sem kultúrában, sem újságírásban, sem termelésben ne legyen más, aki vezet bennünket, mint magyar. Mert mindehhez értünk, azt állítom biztosan. Nem igaz, hogy csak a földet túrhatjuk, mindenhez értünk, mert ez a nemzet Isten által megáldott nemzet tehetségekben, mindent tud s mindent ért. Mindent tud, éppen ezért legyen annyira önérzetes, hogy maga akarjon mindent végezni. Ha nem megy másképpen szövetkezetek útján, melyek közcélokat szolgálnak, össze kell fogni, hogy egy gazdasági rendszer alakuljon ki, amelynek egyedüli hivatása a magyar gazdákon keresztül az egész magyar nemzetet szolgálni. Lehetetlen az az állapot, hogy akkor, amidőn nagy része e nemzetnek mezőgazdasággal foglalkozik, a pénzbeli erőviszonyok, a gazdaságbeli viszonyokkal megfordított arányban legyenek. Az, aki dolgozik, becsületes munkája után kapja meg a magáét.

   Nem az a szükséges, hogy az országban a kultuszminisztérium egyik egyetemet állítsa fel a másik után s azokat kimaradt idegenekkel megtöltse. Alulról kell kezdeni a népművelést, erre kell fordítani pénzt, hogy a falu s kisváros fejlődjön, mert csak akkor ér valamit a ház, ha a téglák, amelyek alkotják, jó anyagból vannak. Szükséges, hogy a magyar népművelés - mezőgazdasági szempontokat szem előtt tartva - a kultúra programjának tengelye legyen, mert ha a népművelés erős lesz, akkor automatikusan kifejlődnek a magyar tehetségek s felfelé több s erősebb, egészséges áramlás indul meg. A nemzedékek a fővárosban élve elsatnyulnak, elzüllenek, lélekben s testben is, ezért szükséges, hogy a faluból kiinduló magyar vérkeringés felfrissítse azt. A falu s város, gazda s polgár között ne legyen meg az a válaszfal, amely eddig volt, mert csak így képzelem el azt, hogy nagy, erős nemzetté alakuljon át kis népünk. Az az irányzat, melyet mi képviselünk, nemzeti szindikalista irányzat, egyetemes nemzeti irányzat. Hogy miért? Mert nem ismer társadalmi osztályai közötti különbséget, abból indul ki, hogy valamennyiünk vérében magyar vérsejtek vannak, köztünk tehát társadalmi osztálykülönbséget nem szabad s nem lehet érezni. Tudnia kell a magyar mágnásnak, hogy a magyar nemzet egyszerű népi pórfia közelebb áll hozzá, mint egy idegen mágnás. A magyar intelligenciának, mert a népből nőtt ki, éreznie kell a hivatását, hogy minden tudását nem az egyéni, hanem az egész, kollektív magyar nemzet erejének gyarapítására kell felhasználni. Mert az érdekel engem, hogy ezekben az időkben a nemzet meg tud e felelni a történelmi hivatásának, mert jelenleg bénultságban van s pusztító kezek rombolják.

   Nem kell tehát mély s részletes honi történelmi helyzetjelentést tennem, hogy megállapíthassam, hogy Magyarországot elemésztő erővel pusztítja a nemzetközi hálózatokkal kiépített szervezett, sémitofil liberalizmus. A liberalizmus a világot a teljes erkölcsi mocsárba vezeti, ahol megrohad minden jó s minden helyes, a liberálisok szabadságot kínálnak a tömegeknek, ám a kultúrális értékeknek nem adnak védelmet. Helyesen mondta valaki, hogy az első baloldali maga a Sátán volt. A sötét erők nem nyúlhatnak máshoz, csak baloldalisághoz vagy ellen-baloldalisághoz, ami azonban esszenciálisan egy oldalon van. Nem nyúlhatnak máshoz, mert az a céljuk, hogy a struktúrák omoljanak össze a Semmibe, az a céljuk, hogy értékek ne őrződjenek meg. Egy ép lelki, szellemi organizmus nem vonzódhat egy olyan felbomláshoz, amelyben maga is felbomlik, nem vonzódhat egy ilyen értelemben vett szuper-öngyilkossághoz, hiszen nemcsak a földi életet szünteti meg, hanem minden transzcendens lehetőséget aláás. Ezek a törekvések nemcsak nemzeteket bomlasztanak fel, hanem előbb-utóbb mindent. Ebből az az igazán érdekes, ami a transzcendens lehetőségek megvalósításával függ össze. Ami ilyen lehetőség, az különösen megcélzott. Fontos kiemelnem, hogy szoros összefüggésben áll a liberalizmus az individualizmussal s annak "totalitárius" megnyílásával, mert csak az egyének kiteljesedésével foglalkozik, hogy az egyén ki tudjon maximálisan teljesedni. Ez mind a kollektív tömeg rovására megy, szétrombolja őket s elpárolog minden csoportos szerveződés. Ha mindenki azt tenné, amit szeretne... egyértelműen anarchikus káoszhoz vezetne az állapot, amiben szintén felőrlődik minden, önmagát is likvidálja végül, tehát semmilyen fejlődést nem okoz, sőt inkább halált. A liberalizmus egyebek mellett szemben áll magával a libertas-szal, a szabadsággal, ám továbbmegyek, szemben áll a liberalitással, a szabadelvűséggel, sőt a liberalizmussal is. Tehát egy önfelbomlasztó képződmény, csak míg önmagát felbomlasztja, ami nem lenne nagy baj, felbomlaszt igazi értékeket is. A liberalizmus szemben áll mindennel s mindent fel akar bomlasztani, semmit sem óhajt elkonzerválni. Azonban ez még mindig csak a jóhiszemű liberalizmus, mert a rosszhiszemű liberalizmus nem is őszinte, szelektál s a szelektálás nem azt jelenti, hogy bizonyos dolgok nem fognak felbomlani, hanem hogy bizonyos dolgokat, mégpedig a sötét dolgokat nem akarja felbomlasztani, csak a pozitívumokat. Ez csak azt eredményezi, hogy a pozitívumokat előbb bomlasztja fel. Végül ebben a folyamatban is felbomlik természetesen minden, ám ez ráadásul még rosszhiszemű s alattomos is. Ezen felül bármilyen szándék is vezesse ezt a destruktív eszmét, a liberális állam gazdasági rabszolgaságot nyújt nekünk, mondván a munkásoknak: dolgozhattok, amennyit akartok, ám a gazdagok mi vagyunk s azokat a feltételeket tesszük elétek, amelyek nekünk tetszenek. Mint szabad állampolgárok, ha nem akarjátok, nem vagytok kötelesek elfogadni az ajánlatainkat, ám másképpen éhenpusztultok... 
 

A nemzetegység szerepe 
 

  Az éhhalál a legmegalázóbb halálnemek egyike, mely az emberi érzések leges legrosszabbával párosul: a tehetetlenséggel. Tényleg itt tartanánk? Valóban elkerülhetetlen a magyarság asszimilálása a vegatatív szinten mozgó ellenállás könnyűszerű likvidálásával? A magyar Nemzeti Ellenállás az 1989-90-es gengszerváltás óta képtelen hatékonyan nyomást gyakorolni a cionista hatalomra, demokratikus úton pedig nem lehet gyökeres változásokat kiharcolni, mert a Parlamentbe jutott pártok opportunizálódnak, megalkudnak a világot kolonizáló szabadkőműves páholyok akaratával. Tehát a felülről jövő reformista változás, a "palotaforradalom", meddő s impotens a nemzeti szuverenitás küzdelmeiben, ám alulról jövő mozgalmi ellenállással radikális változásokat lehet elérni. Természetesen fontos, hogy az Országházban mindig jelen legyenek minél nagyobb létszámban a nemzethez lojális erők, azonban a legnagyobb sikert az aktív mozgalom dacos jelenléte tudja biztosítani a magyarság számára. Jöhetnek MDF-ek, MIÉP-ek, Jobbikok - gyökeres változást egyik sem tud kieszközölni, a Parlamentbe jutásukhoz is le kell őket pecsételnie a cionizmusnak, alias engedélyezett, legalizált funkcionálást kapnak cserébe. A mozgalomban van elvetve a jövő sikerének magja, a hatékonysághoz azonban kollektívan össze kell fogni az esztendők óta szétforgácsolódott, széthullott, megtöredezett Nemzeti Ellenállásnak, ha úgy tetszik egy Nemzeti Kerekasztal zászlaja alatt. Csak így vagyunk képesek ütőképesen kivívni a hőn óhajtott szuverenitást. Ez nem utópia, csak az az utópia, amit mi kollektívan azzá nevezünk ki, én szentül hiszem, hogy az álmaink azért vannak, hogy megvalósítsuk őket, pláne ha fenséges nemességük jobbá teszik az állandóan szennyre hajló világot. Éppen ezért nem vagyunk szélsőjobboldaliak, hiszen nem vagyunk szélsőségesek. Se nem jobb, se nem bal az eszmeiségünk, csak keresztény s magyar... Nemzeti szindikalisták vagyunk. Elveink szerint a nemzet egy küldetés-egység az egyetemesen belül, az államnak pedig az a kötelessége, hogy irányításával a nemzet betölthesse küldetését. Az összes párt természetellenes, a nemzetet mesterségesen megosztó s szándékosan félrevezető képződmény, így el kell tűnniük, a pártoskodás tette tönkre egész Európát. Nagy hangsúlyt kell fektetni a szociális békére, de nem a szó bolsevisztikus, bomlasztó értelmében szocialista. A mozgalmunk meg akarja dönteni általános sztrájkkal s ellenállással a tőkés, manetáris rendet, ám olyan társadalmat akarunk létrehozni, amit nem az osztályok megszüntetése, hanem osztályok közti harmónia jellemez a nemzeti ideológia égisze alatt.

  Csak egy nacionalista állam egyesíti a népet egy új nemzet építésében. A kapitalizmus igyekszik megtartani mindent, még az igazságtalanságot is, mialatt a marxizmus mindent elpusztít, még azt is, ami jó! Mi a Harmadik Erő emberei vagyunk s az általános rend elvének megvalósításával győzni fogunk. Célunk a totális nemzetegység létrehozása, egy lojális Nemzeti Kerekasztal felállíttatása, s hogy nemzeti szindikalista szövetkezeti hálózatunkat minél nagyobb országos körre terjesszük ki, a kereskedelemből, gazdaságból s politikából kiszorítva az idegen, tisztességtelen elemeket, annak nemzeti alapra helyezését előmozdítsuk. A mi irányzatunkat, a nemzeti szindikalista irányzatot, hamis információkkal úgy állították be a belföld s külföld előtt, hogy vigyázzatok, mert ez a keresztény s nacionalista irányzat nem akar mást, mint Közép-Kelet-Európa békéjének megbontását. Bár gyökeresen rendszert váltó forradalmomra van e nemzetnek s eme országnak szüksége, akiknek pedig józan esze van az tudhatja, hogy Magyarország a jelen kül- s belpolitikai s gazdasági helyzetében nem gondolhat másra, mint békés belső munkára, újjáépítésre,  ami a belső forradalmi megújulást nem zárja ki. Nem gondolhat másra, mint arra a feladatra, hogy a nemzetet több évtizedes bajaiból kigyógyítsa, súlyos gazdasági béklyóiból kiszabadítsa, a társadalmi osztályok között az egyensúlyt s a békét helyreállítsa. Józan ember tehát ma totális háborúra, külhoni csatározásokra nem gondolhat. Aki tehát azzal gyanúsít bennünket, hogy totális háborúra törekszünk, az a politikánk komolyságát igyekszik hamis színben feltüntetni, másrészt arra is törekszik, hogy kifelé bennünket megrágalmazzon. A Nemzeti Ellenállás nemzeti szindikalizmusa tehát Magyarország népének teljes egységére szólít fel osztálykülönbség nélkül, s célja: elvhez ragaszkodó hatékony eszköz lenni a nemzet szolgálatában, állandóan szem előtt tartva népünk életét s történelmi hivatását. Valamennyien egyetlen család tagjai vagyunk, akik az emberi szabadságért s a szebb jövőért harcolunk.

  A mi mozgalmunk gondolkodásmód s lelkiállapot. Viselkedésünk áldozatos, szolgálatkész s ha kell, harcra kész. Mi nem azért toborzunk embereket, hogy kitüntetéseket szórjunk reájuk - senki se képzelje, hogy mi a kiváltságok védelmének érdekében fogunk össze.  Az emberi méltóság csak szolgálattal érhető el, csak az lehet igazán nagy ember, aki részt vesz egy nagy feladat végrehajtásában. Mi hazafias érzésekre s kötelességtudatra serkentünk, lemondunk s feláldozzuk magunkat, s a diadal előbb-utóbb a miénk lesz.  
 
 

A nemzetnevelés 
 

  Az egyén problémái eltörpülnek egy közösség, pláne egy óriásközösség, a nemzet problémájához képest, viszont a közösség csak boldog s szabad egyénekkel lehet sikeres hosszútávon. Biztosítani kell az egyénnek s a közösségnek is a szabadságát s jólétét, ami a világ egyik legnehezebb munkája, ám az sikeres eredmény mindig megértté teszi a küzdelmet. Az ország társadalmainak virágzó működése pedig óriási motivációkra képes egy állam fejlődésében. Nagy tetteket csakis szabad s lelkes egyének vihetnek végbe. Azok a hazafiak, akiket az ősi nyelv, a történelmi hagyományok, az anyagi együttműködés s a sorsközösség szelleme köt össze, megmenthetik a nemzetet. Amidőn egy nemzet elveszíti az irányt s a nép önző célok után rohan, akkor a nemzeti élet etikai alapja szétesik. Társadalmi viszályok, gazdasági nyomor s politikai ellentétek veszéllyel fenyegetik a nemzetet.  Ezért nagyon fontos a nemzetnevelés fogalom törvénybe s hétköznapokba iktatása, amelyet a média nemzeti kezekbe való vételével tudunk elkezdeni. A nemzetnevelés a nemzet egészét átjáró elv, amely  középpontjában a nemzeti nyelv, irodalom, történelem s művészetek intenzív elsajátíttatásával  az összkollektív nevelés révén kíván a tanulókban, a jövendő felnőttekben ragaszkodást kialakítani az adott ország földjéhez, lakóihoz, kifejleszteni bennük az együvé tartozás, a közös érdek tudatát. Célja, hogy az ország lakosainak minél nagyobb része elfogadja az ország előtt álló legfőbb célokat, feladatokat, fejlesztési irányokat, a történelmi küldetést s ezek érdekében tudatosan tevékenykedjen. A nemzetnevelés legfontosabb célja az ország lakosainak spontán együtteseiből a nemzet létrehozása, nemzetté nevelése. Az emberiségnek egy nemzetet megtartani, sajátosságait mint ereklyét megőrizni s szeplőtlen minőségében kifejleszteni, nemesíteni erőit, erényeit s így egészen új, eddig nem ismert alakokban kiképezve végcéljához, az emberiség feldicsőítéséhez vezetni… kérdem én: lehet-e ennél  tisztább érzés? Mert ez egy nemzet történelmi hivatása globális keretek között, ennek szabad, hogy motiváljon minden egyes élő nemzetet. Így hangsúlyozom: a nemzetnevelést újra a legfontosabb pontok között kell megvalósítani a nemzetépítés munkájának napirendjei között. Szellemi megújulás, nemzeti identitás után pedig a társadalmak képesek bármilyen kitűzött feladatot elérni, vezesse is útjukat bármilyen gránitkemény vagy ólomnehéz munka.

   Vallom, hogy a nagy nemzeti feladatok megvalósítására új nemzedékre van szükségünk. Ha Magyarországnak a közelmúlt eseményeit itt bizonyos történelmi távlatból vizsgáljuk, azt hiszem velem egyet miden nemzettestvérem megállapíthatja, hogy e nemzedék más lett volna, gerincesebb, becsületesebb, ha magyarabb lett volna. Ha jogászkodás helyett gyakorlatibb lett volna s akkor az események nem úgy következtek be volna, ahogy bekövetkeztek.

   A nemzetnevelés szempontjából új irányra van szükségünk. Ha mi nemzethez lojálisak politikai előadásokban az valljuk, hogy értékes nemzet vagyunk, akkor kérdezem én, hogy ezeket az értékeket miért nem kovácsoljuk tökéletessé? Megvallom, én is azt tartom, hogy értékes nemzet vagyunk, amely arra hivatott, hogy államot fenntartson, kiépítsen, magasabb nemzeti kultúrában éljen, s vallom azt, hogy e nemzetben őserő s tehetség honol. Ha ezt megállapítjuk, akkor csak egy kötelességünk lehet, ezt a nemzetet nevelni, tökéletesíteni, mert ha ez a nemzet műveltebb lesz, akkor nem csak ezt az áldott földet fogja jobban megmunkálni, az iparágakat jobban tökéletesíteni, avagy a magyar állam szempontjából lesz tökéletesebb állampolgár, hanem olyan erőtényező fog összehalmozódni ebben az országban, amely automatikusan szét fogja törni azokat a bilincseket, amelyeket reánk raktak.

A kultúrpolitikának is szervesen bele kell illeszkednie a nemzet életébe. Ez nem külön terület, ez is a nemzeti, kollektív célok szolgálatába kell, hogy álljon. Gyakorlati magyar társadalmat kell szervezni. Nem csupán tanítani, hanem nevelni is kell, ez utóbbira helyezem a legfontosabb hangsúlyt. A nézetem az, hogy mindazokat az értékeket, melyek egy nemzet mélységes kútjában találhatóak s amelyek a géniusz ölében szunnyadoznak, elsősorban a kultúrpolitika van hivatva kibányászni a nemzet számára. Olyan intelligenciát nem kívánok nevelni, amelyre ferdén süt reá a nap, amidőn zsenge korában tanul. Ha valakinél még kiskorában észreveszik, hogy megszállta az isteni szikra, azt akármilyen bölcsőben is született is, istápolni kell a nemzet érdekében s az kell, hogy a nap felülről süsse. Hogy a közelmúltban sok elferdült nézetű intelligenciánk volt, az elsősorban arra vezethető vissza, hogy csak tanítottunk, ám nem neveltünk s nem gondoskodtunk arról, hogy a tehetséges szegény gyermek betevő falattal rendelkezzen akkor, amidőn nem csak magának, hanem az iskolán keresztül a nemzetnek is tanul. Ez a kultúra nemzeti kultúra, magyar kultúra kell, hogy legyen. Ne neveljünk idegen utánzókat. Magyarokat kell nevelnünk, akik hozzászoktak - atavisztikusan is, tudatosan is - ezen a földön élni, mert ez a föld tele van a nemzetnek minden sóhajtásával s aki gyökeret vert a földben, az nem távolodik el semerre sem. Ezért a lelkészség, a tanárság s az egyetemek, főiskolák első pionírjai a nemzetnek. A művészetről is beszélek. A művészet a kultúrához tartozik szorosan s a legmagasabb kifejezője egy nemzet tehetségének. Tudom, hogy tehetséges a fajtám, büszke is vagyok erre.

A médiakérdés 
 

  A nemzeti  ellenállás egyik legsürgetőbb napirenden levő pontja a média nemzeti kézbe vétele. A korlátlan hírszolgáltatás hatalmának óriási felelősségnek kellene lennie, a vele való visszaélés hátborzongatóan veszélyes dolgokat tud előidézni - erre a történelem s a múlt ad visszatekintést. A média a legveszélyesebb tömegpusztító fegyver, amely az agysejtek megszámlálhatatlan szétmosásával  a mai kor televízófüggő tömegembereit szándékosan elferdült utakra vezeti, hiszen a világot kormányzó cionizmus célja egy ataraxikus, nihilista világnépesség, akiket drótokon tud rángatni, aki feltétel s kétkedés nélkül elhisz minden elé tálalt hírt, aki nem akarja magát irányítani, hanem hagyja, hogy irányítsák. Így történhetett meg, hogy az elmúlt 76 esztendő alatt a magyar emberek többségéből is kiveszett a történeti érzék, történelmi tudat, kiveszett az érdeklődés a valós, az igazi, a meg nem tagadott ősi turáni múltunk iránt.  Nem csoda ez, hiszen a mai hetven esztendőn aluliak nemzedékeit a kommunista uralom lélekre toxikus marxista-leninista történelmi materializmusával etették hosszú évtizedeken át, amely tévtan szerint mindenki hitvány reakciós, szélsőséges fasisztoid, s sovén nacionalista, aki törődik a szittya múlttal, aki szereti az áldott magyar hazáját, akinek fáj az, hogy 91 esztendő óta nincsen igazi Magyarország, aki hiányolja, hogy 1945 óta nincs tiszta értékrend s megfelelő erkölcsi identitás a végletekig lezüllesztett társadalomban, aki aggódva kesereg azon, hogy csakhamar elfogyunk, mert nincs természetes szaporodás (már csak tízmilliónyian vagyunk az államhatárok között s 13 milliónyian a Kárpát-medencében), aki büszke akar lenni arra, hogy magyar. Az elnevelt tömegemberek primitív dáridója tölti be az étert a tévéken s a rádiókon keresztül, s a szellemi degenerálódás napról-napra járványszerűen terjed. Az éretlen, értetlen s tudatlan tömegembernek saját véleménye nincs, spontán akarata nincs, a reklámokkal tetszés szerint irányítható a szakadatlan fogyasztásra s az értelmetlen vegetálásra, így aztán tekintélyt nem tisztel, a múlt egyáltalán nem érdekli. Az ember az unalom hatására pótcselekvéseket keres, hogy kitörjön ama agyzsibbasztó szürkeségből, hiszen rabnak s értelmetlennek érzi magát s pillanatnyi létét, ezt az emberi ösztönt használja ki a cionizmus a média s szórakoztatóipar álarcai alatt.  Ennekokáért leül a hétköznapi ember a  számítógéphez s a játékokba vagy a világhálóba gabalyodva valójában üres s töltetlen élményekkel igyekszik betölteni a benne tátongó űrt, ezzel a világhatalmi elit két legyet üt egy csapásra: kiöli az emberi érzéseket, alfa szintűre változtatva őket, valamint elferdített híreket szolgáltat, amelyeket el is hisznek az olvasók s nézők. Kötelező tudni s szeretni az igazságot. A tudatlanság áldás, mert nem gyötör annak tudata, hogy hazugságban s átverésben élsz, ám az igazság felszabadít s ha egyszer leleplezel egy titkot, onnantól függő leszel arra, hogy kutasd a teljes igazságot s annak részleteit. Bármennyire is akarják egyesek befolyásolni, az igazság gúzsba kötve, megalázva, összeverve s elhallgatva is igazság marad... nem lehet a napi politika martaléka. Még ha most az is, egyszer minden hazugság lelepleződik, mert a Jó istenes erkölcsi felsőbbrendűségével mindig diadalt arat előbb-utóbb a gonosz felett, amiképpen a fény a sötétség felett. Egyetlen fáklya fénye elegendő ahhoz, hogy a helyes út láthatóvá váljon. Legyünk mindannyian fáklyák, hogy igaz utat mutathassunk minden emberfiának. Szerezzük meg a médiát, hogy beragyogja igazságával a nemzetet s rajta keresztül a világot. Minket nem a materiális javak s az egomán érdekek, hanem az Isten, Haza, Család elvek, az igazság beteljesítései vezérelnek, ennek az úton kell haladnia a médiának is, ami a Nemzeti Ellenállás egyik kulcskérdése, nélküle nem lehet győztesként befejezni nemzetmentő harcainkat s építéseinket. 
 

A kapitalizmus és a demokrácia elavultsága 
 

  Magyarországnak nagy történelmi lépést kell megtennie, átugorva az elavult feudalizmust, a tömeggyilkos kommunizmust s a liberális kapitalizmust. Valami újat kell létrehozni a demokrácia álszent köntösét levetkőzve. Meseszerű, utópisztikus célnak pedig ezt nem szabad s nem is lehet felfogni, egyszerűen csak az a dacos, elszánt bátorság kell ehhez, hogy merjünk nagyobbak lenni. És szabadabbak. A demokrácia szó jelentése, a népuralom, soha nem volt megvalósulva Magyarországon, sőt mindig a kommunizmus előfutárai voltak ezek a demokratikus berendezkedések. Khon (alias Kun) Béla, Rosenfeld (alias Rákosi) Mátyás vérvörös teljhatalmai előtt egy szóban demokratikus kormány munkálkodott, milyen érdekes, hogy végül gyorsan megszűnt ez az állapot. Jelenleg sincs demokrácia, erről a nép háta mögött megírt rózsadombi paktum, a világkormány tervét segítő Európai Unió s a fű alatt aláírt liszaboni szerződés gondoskodik.  Ez a világrend, amelyben élünk rohad, haldoklik, a semmibe vezet, ez a manetáris világdiktatúra élhetetlen s igazságtalan. Új korok jobb s fejlettebb eszközöket igényelnek magasabb szellemi létünk kiteljesedéséhez, ez pedig nyilvánvaló, hogy a demokrácia bukásával jár. A kérdés az, hogy maradunk-e az irányított birkanyáj bégető tagja, akik követik a pajeszos-kaftános juhászt... vagy a szolgaságunk büszkén levedli a nemzetünk s kitör az értelmetlen ürességből? A manetáris pénzdiktatúra rendszere bukásra van ítélve, törvényszerű, hogy a gazdasági fluktuációja ide fog egyszer, talán hamarosan vezetni. A pénz adósságból keletkezik. Mit csinálnak az emberek, ha adósságban vannak? Elmennek dolgozni, hogy kifizessék. De ha pénz csak adósság útján jöhet létre, hogyan lehet a társadalom adósságmentes? Sehogy, s éppen ez a lényeg. A vagyon elvesztése miatti félelem, a kétségbeesett igyekezet fennmaradni, az állandó adósság s infláció az elkerülhetetlen hiánnyal együtt a pénzügyi rendszerben, melyet a soha vissza nem fizethető kamat hoz létre, folyamatban tartja a bér-rabszolgaságot, amelyben milliók tapossák a mókuskereket, egy birodalmat tartva fenn, melyben csak a csúcson levő elit profitál igazán. Kinek dolgozol valójában? A bankoknak! A pénz bankokban születik s végül oda is áramlik. Ők az igazi mesterek, az általuk támogatott vállalatokkal s kormányokkal együtt. A fizikai rabszolgaságban az embereket lakatni s etetni kell. A gazdasági rabszolgaságban az emberek magukat lakatják s etetik. Ez az egyik legszellemesebb csalás, amit társadalmi manipulációra kitaláltak. S e rendszer lényegében egy láthatatlan háború a lakosság ellen. Az adósság egy fegyver, mellyel nemzeteket hódítanak meg s tartanak rabszolgaságban s a kamat az elsődleges muníció. Valamint fontos tudni, hogy a meglévő pénznemnek az összes forgalomban levő kibocsátott pénznek  a mennyisége ad értéket. Mivel pedig a pénzkibocsátás egyre jobban, gyorsabban, megállítatlan mutatókkal felfelé tör a kamatok miatt, ezért egyre értéktelenebbé válik a pénz. Ezt hívják inflációnak, ami valójában egy rejtett adó. Ördögi kör a manetáris rendszer, amiből az ő játékszabályaikat alkalmazva soha sem lehet kitörni. Mint egy levedlett bőrt, el kell hagyni ezt a totalitárius világrendszert, mely az emberiség szellemi s fizikai fejlődését akadályozza, márpedig a feudalizmus, a kommunizmus, a nemzetiszocializmus s a kapitalizmus alapjai is a manetarizmus. A legszörnyűbb az egészben azonban az, hogy a demokrácia ennek a cionizmusnak a maximálisan hatékony álarca, amely a világot kolonizálja a manetáris eszközökkel bebörtönözve a gyarmatokat s nem hagy nekik többé kiutat. A megtévesztett lakosság hatalmas része pedig elhisz nekik feltétel nélkül mindent.

  Az a társadalom, amelynek politikai berendezkedése lehetőséget biztosít egyének vagy csoportok számára hatalmi ambícióik érvényesítésére, illetve amelyben a politikai döntési mechanizmusok teret engednek eszmei, ideológiai, vagy bármilyen más alapon a legfőbb hatalom részérdekek mentén történő opportunista kisajátítására, az bizony nem nevezhető cseppet sem demokráciának, népuralomnak. Az úgynevezett polgári, pruláris demokráciákban a hatalomgyakorlás a pártok működésére alapozott politikai intézményrendszerek keretei között zajlik. Az állami intézmények fölötti rendelkezési jognak, a legfőbb társadalmi hatalomnak a megszerzésére a parlamenti választásokon való sikeres szereplés révén van esélye az arra aspiráló személyeknek, a politikusoknak. Ebbe a döntési s egyben hatalmi pozícióba meghatározó módon csak a pártok által kiválasztott s támogatott, ezért azoknak teljesen elkötelezett, önjelölt személyek kerülhetnek olyan módon, ha ennek a lehetőségét a választásra jogosult állampolgárok törvényben meghatározott százaléka a leadott voksaival számukra megteremti. A pártok a választópolgárok számára az állam s a társadalom jövőbeli funkcionálására vonatkozóan az esetek többségében konkrét részleteiben is meghatározott alternatívákat kínálnak. Egyértelműen így van ez, a magukat "program pártokként” meghatározó alakulatok esetében, ám alapvetően ez a meghatározója az inkább ideológiai alapon szervezett pártok hatalomszerzési technikáinak is. A pártok által kínált, konkrétumaikban is meghatározott, a társadalmakat s az osztályokat direkt megosztó alternatívák valamint közülük a közjót leginkább szolgáló alternatíva kiválaszthatósága a többpárti demokráciák többek közti hibás alapvetése. Racionális érvekkel cáfolhatatlannak tűnik az a gyakorlati tapasztalatok által is igazolt megállapítás, mely szerint a pártok által csábosan kínált, a társadalom jövőjére vonatkozóan konkrét elemeiben előre meghatározott pozitív cselekvési alternatívák a valóságban nem léteznek. Az időbeli kényszerű változtatás igényeit figyelembe véve, amiről az alternatívák tekintetében egyáltalán beszélni érdemes, az a legkülönbözőbb szintű társadalmi alrendszerek jó működéséhez szükséges, jó döntések feltételeinek megteremtése vagy e feltételek megteremtésének elmulasztása.

Egy rendszer hibás vagy hamis alapvetés szellemében történő működtetése törvényszerűen végződik a rendszer működésének előbb-utóbbi kudarcával. Ezen a hibás alapzaton nyugvó hamis demokratikus paradigma, a pártok közreműködésével zajló kollektív szemfényvesztés s manipulálás teremti meg a feltételeket az állami intézményrendszer s a társadalmi folyamatok irracionális működéséhez, ezeknek az irracionális folyamatoknak az állandósulásához s elmélyüléséhez.  A "demokráciánál nincs jobb" állításnak, a pártok közvetítésével megvalósuló képviseleti demokráciánál "nem is lehet jobb" változata felelősség el- s áthárító, a társadalmi problémák lényegi elemeit elfedő legújabb kori dogma. A dogma bástyái sajnos erősek s ma még bevehetetlennek tűnnek, mint ahogy bukásukat megelőzően minden korábbi dogmára is ez volt a jellemző. Ám elhullottak, a fejlődést s az önmeghaladást akadályozó falakat pedig mindig áttörték a haladó szellemiség tettrekész cselevései. A hatalom megszerzéséhez a pártok számára szükséges pénz nem teremthető elő, a nyilvánosság előtti pozitív beállítottságú jelenlét lehetősége sem szerezhető meg a cionista tőketulajdonosok támogatása nélkül, akik mint tudjuk a média s a tömegtájékoztatási eszközöket is birtokolják, vagy befolyásuk alatt tartják. Győzelmi esélye egy ma demokratikusnak nevezett választáson így csak annak a pártnak lehet, amelyik programjában nem kérdőjelezi meg a cionista dominanciát, a tőketulajdonosok előjogait s ennek az elvárásnak, megalkuvásnak a párt döntési pozícióba juttatott képviselői is a legmesszebbmenőkig megfelelnek. A tőke s mindenek előtt a multinacionális, off-shore, cionista tőke érdekeinek ilyetén módon történő megkülönböztetett kezelésében, a helyi s a nemzetközi pénzügyi központoknak egy parlamenten kívüli, parlamentek fölött álló magasabb szintű, ellenőrizhetetlen döntési központként történő elfogadásában - ami egyenlő a tőketulajdonosok s a pénzügyi menedzsment társadalom fölötti antidemokratikus státuszának a szentesítésével - a képviselőket még esküvel vállalt kötelezettségük sem korlátozhatja.

  A konzervatív, liberális, demokrata, szociáldemokrata pártok készek, sőt törekszenek egymás leváltására, miközben a választók számára a lényeg semmit nem változik. A tőke szatellit pártjainak sorába az előzőek mellé mára felsorakoztak az úgynevezett kommunista utód pártok, amelyek a posztkommunista utódállamokban a tőke s annak nemzetközi szervezetei által ismert módon több ország esetében is igen jól helytállnak, sikeresen átmentették magukat a demokráciába.  Itt látszik kristálytisztán, hogy az eszmék s az ideológiák a politikai elit, a tőketulajdonosok hatalmi elitje számára csupán materiális eszközként szolgálnak, valójában nem jelentenek semmit. Az állam hatalmi intézményei egyre jobban felértékelődnek s ezzel párhuzamosan a bürokrácia, a szürke eminenciások csoportja is egyre nagyobb, korlátlanabb hatalomra tesz szert, így nem ritkán a választott képviselők számára is ellenőrizhetetlenné tett tevékenységüket a törvényekben is rögzített jogosítványaik alapján érdemi kontroll s ellenőrzés nélkül végezhetik. A szürke eminenciások, akik az egyre gyakrabban nyilvánosságra kerülő korrupciós ügyek tanulsága szerint nem kis számban a cionista tőketulajdonosok közvetlen befolyása alatt állnak, az ő általuk irányított bürokrácia jelentik a tőke számára a rendszer parlamenten kívüli hatalmi garanciáit. A hatalmi intézmények: adóhatóság, katonaság, rendőrség, államvédelem, bíróságok, büntetés-végrehajtás... központi költségvetésből történő, egyre nagyobb közösségi tőkeforrásokat felemésztő "fejlesztése” mellett fokozatosan, vagy drasztikusan csökken az állam szolgáltató intézményeinek működtetésére fordított központi tőkejuttatások nagysága, amit előszeretettel támogatásnak minősítenek a hatalom képviselői. Az egészségügy, a nyugdíjellátás, az oktatás, a kultúra s nem utolsó sorban a tudományos kutató s fejlesztő munka finanszírozásának önkormányzati hatáskörbe utalása, piacosítása, vagy a demokrácia kiteljesítésének, diktatórizálásának szándékával egyházakra, civil szervezetekre történő átruházása természetesen nem zavarja, inkább szolgálja a tőke s a tőketulajdonosok érdekeit. A környezetvédelem finanszírozása nem illeszthető be az előző felsorolásba, mert központi támogatása szinte minden országban növekszik, ami a közjó károsításának s a közpénzek magántőkévé konvertálásának a háborúkhoz s az azokat követő újjáépítésekhez hasonlóan egy igen hatékony lehetőségét biztosítja. A környezetszennyezés és a háború, mint mérhetetlen üzlet az egyik oldalon, a környezetvédelem s az újjáépítés, mint gigászi üzlet a másik oldalon.

  A mindennapok valósága nem hagy kétséget afelől, hogy a többpárti, pruláris, parlamentáris demokráciák társadalmi viszonyai között is egy diktatúra, egy kőkemény elnyomó rendszer valósul meg vele, amelyben a nyílt diktatúrákhoz hasonlóan egyszerre van jelen a korlátlan szabadság s az embert nyomorító zsarnokság. Ezt a diktatúrát s a többi, a kényszerű alávetettség állapotát fenntartó diktatórikus hatalmi intézményeket a forradalmunk, a nemzeti szindikalizmusunk gyökeres változtatásai megszüntetheti, nem pedig egy másik igazságtalan rendszerre cseréli le. Sokak s egyre többek számára ismert, hogy a gazdasági s társadalmi folyamatokat a demokrácia színfalai mögött kialakított rejtett kapcsolati szabadkőműves hálók ismeretlen szereplői alakítják a magántőke gyarapodásának s koncentrálódásának minden más érdeket alárendelve.

Korlátlan szabadságuk s hatalmuk biztosítása érdekében egyre inkább kiterjesztik a társadalom számukra előnyös hierarchikus rendszerének garanciáját jelentő kényszerű alávetettség állapotát, a zsarnokságot. Igazából nem számolnak ekkor a hatalomgyakorlás lehetséges következményeivel, ön s közveszélyes módon instabillá, egyre kaotikusabbá teszik a cionista világrendszer egészét, melynek részeiként törvényszerűen ők is a működési zavarok akaratlan elszenvedőivé válnak létezésük fizikai s lelki minőségében egyaránt. A globális tőkés társadalom destabilizálódását jelző egyre gyakoribb lokális pénzügyi válságok a szokásos módon a végtelenségig nem kezelhetőek. Nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény sem, hogy a válságok szokásos kezelése is súlyos gazdasági traumákat okoz az érintett országokban s térségekben. A következmények egy határon túl nagy valószínűséggel már semmilyen eszközzel nem lesznek kezelhetőek. Egy olyan csapdában vagyunk, mi szegények s gazdagok, rablók s pandúrok, nemre, korra, nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül, amiből szabadulni csak együtt, nemzetenként van esélyünk. Nem más ez a csapda, mint a hazugság csapdája, ami hol lazábban, hol szorosabban attól a pillanattól tart fogva bennünket, amidőn a sors kegyelme révén elnyert s a társai bizalma által megerősített hatalmat az ember először használta fel önző módon a maga javára, hazug módon elhitetve önmagával s másokkal, hogy az így létrejött hatalom szolgálhat mást is, mint a köz javát. Szolgálhatná a nemzet egészét s ezzel az emberiséget is!

  Egy dologra részletesen ki akarok történni, a demokráciának a talán leghíresebb állítólagos kiváltságára, a szólásszabadságra. Nem kell sokat ecsetelnem a kérdéskort, hogy átütő megállapítást tegyek: a szólásszabadság hajmeresztő illúzió. A szó minden szubjektivitását s jelentését figyelembe véve az. Sosem létezett szólásszabadság az egész világtörténelemben. Azért paradoxon, mert ha kimondok nyilvánosan egy tömeg előtt olyan mondatokat, amely hazugságokat leplez le, annak minden esetben maradandó szellemi vagy fizikai következményei lesznek. Hatok a beszédemmel másokra, következményeket okozok, holott a szólásszabadság lényege a következménynélküliség. Ilyen értelemben, a szólásszabadság forrása egy paradoxon. A másik értelemben, hogy bármit mondok, bármilyen szalonképtelen s inkorrekt dolgokat nyilvánosan, azok megtorlatlanul maradnak szintén hamis félrevezetés. Emberség, jóérzés, empátia - ezek relatív fogalmak. Valóban vannak olyan objektív társadalmi alapok, amelyeket nem illik áthágni, ám a keresztényi szentségeken, illetve az ezek tiszteletére épült szokásokon kívül szinte nincs semmi, amit egy miénkhez hasonló, sokat megélt keresztényi országban kétség kívül ide kellene sorolnunk. Azonban a szólásszabadság túllép hivatalosan a korrektség erényén is, tehát ha én pl. a holocaust cáfolatait akarom fejtegetni, akkor annak teljesen legálisnak kellene lennie, ám e honban és sok más országban ez törvénybe ütköző dolog - más kérdés, hogy a kommunizmus több, mint 100 milliós áldozatait törvényesen s legálisan lehet tagadni s gúnyt lehet belőlük űzni. S itt jön a kettős mérce, ahová ki akartam lyukadni. A szólásszabadság is a politika s az aktuális hatalmi elit martaléka. Ők határozzák meg az előnyeikre s védelmükre ezt a soha sem fix jelentésű fogalmat. Igazságtalan lennék, ha nem említeném meg a leggyakoribban használt védőbeszédük, tehát korrekt leszek s megemlítem: "Arról van szó, hogy attól, mert ki lehet valamit mondani, az nem egyenlő azzal, hogy ki is kell mondani." Nem kegyelmezek viszont az őszinte véleményemmel, ez egy irdatlan nagy ostobaság. Ha szabad valamit kimondanunk s nem tesszük ezt meg, akkor pontosan a pruláris demokrácia lényege veszik el, azaz a konstruktív sokszínűség megsemmisül, amelyből a végén a társadalom problémáinak a valódi megoldásai kikristályosodhatnának. A modern s egészséges társadalom így szabályozza önmagát. Ha vannak egy társadalomban önszabályozó, egymást kompenzáló folyamatok, az mindig örvendetes. Gondoljunk bele, hogy mi lenne ha a Nemzeti Ellenállás nem képezne ellenpontot a világkolonizáló cionista magyarországi helytartóival. Jobb ebbe nem belegondolni...