Hírek : Hunkürthy : a Nemzeti Ellenállás Kerekasztalról |
Hunkürthy : a Nemzeti Ellenállás Kerekasztalról
Hunkürthy 2011.12.04. 17:45
A nemzeti ellenállás tökéletesen harmónikus egységesítésének egyik tervéről ír a mozgalom egyik vezetője, Koncz Hunkürthy Attila.
Mélyen tisztelt turáni hivatású magyar nemzettestvéreim!
Sok párt közül arra szavazni, amelyik a kevésbé rosszabb - egy nemzet egyik legnagyobb megalázása. Márpedig ez történt a választásokon. A Jobbik lefeküdve a baloldalnak jutott fel politikai csúcsára, s munkálkodjon bennük innentől a lehető leghazafiasabb, legfelelőségteli gondolkozás illetve tettek, hiteltelenné váltak az opportunizmusuk miatt - bár a Magyar Ellenállás útjának elegyengetése kötelessége ama pártnak. Pedig a nemzeti radikalizmus színe-java bízik bennük s tőlük várja a megoldásokat, az idő pedig ketyeg, s hogy idézzem magam, az utolsó utáni órában nem várhatunk birkatürelemmel. Annak az időszaknak véget ért, hogy a Fidesz konkurenciát s félelmet lát a Jobbikban, mert már megnyerte magának őket, az hogy egymás ellen harcolnak csak a színház illúziója. A színfalak mögött bratyiznak egymással s hagyják, hogy rángassák őket bábúként a szabadkőműves páholyok. Ami tény, hogy a Fidesz a nemzeti radikalizmus módszeres kiírtásába kezdett, egyrészt azért, mert a táborának jelentős része a Jobbik felé orientálódik. Az elfideszesedett Jobbik viszont már nem menthető, saját magát emészti fel az opportunizmusa miatt, minden elkövetnek, hogy a Parlamentben maradhassanak a következő ciklusban is. Ez a demokrácia paradoxa. Megkondunltak ismét a vészharangok, a nemzeti radikalizmus likvidálása elkezdődött, ha ez sikerül nekik, akkor ez magyar szuverenitás zálogának elpusztítását is jelenti, azaz a magyarság megmaradását is tönkreteszi. Akármilyen rendet is teremt belül a Fidesz a színpadon, csak látszólagosan teszi rendbe az országot, a nemzetközi pénzvilág cionista hálójába ő is bele kívánkozik gabalyodni, s ez soha nem a szuverenitásunkat hozná el. Az MSZP gyors, a Fidesz lassú nemzethalált biztosít Magyarországnak, a kisebbik rossz pedig, hogy időt nyerhettünk, a nemzeti ellenállás védvonalainak majd támadásainak kiépítésére ad lehetőséget. Viszont a nyert idő nem sok, azonhelyt meg kell kezdenünk az aktív ellenállást!
A turáni átok fagyos szele 1013 esztendeje tépázza a magyar nemzet egységét, az akkori táltosok azt mondták, hogy ez az átok úgy törik meg, ha felvesszük újra szittya vallásunk. Akár igaz, akár nem, a nemzetegység kialakítása régóta terve lenne a nemzeti ellenállásnak, mellyel ütőképes, szervezett s nagylétszámú harcot tudnánk képviselni az agyonmaterializált hatalmú sötét erőkkel szemben. Sok párt, szervezet s mozgalom belebukott ebbe a kísérletbe, mert úgy képzelte el a nemzetegységet, hogy saját kereteibe olvasztja a teljes nemzeti radikalizmus tömegét, ami természetesen visszatetszést s konfliktusokat szőtt, szétrivalizálták, szétforgácsolták belülről a masszát.
Akadt egy olyan mozgalom is, a történelmi Véderő, amely más módon próbálta megközelíteni a kérdést, s a fű alatt zajló rengeteg munka meghozta gyümölcsét, megalakult a Nemzeti Erők Szövetsége. Élénken él bennem az egész, hiszen akkor én voltam e MOVE vezetője, s emlékezem reá, hogy hatalmas lendülettel indult a kezdeményezés, jópár nemzeti s keresztény alapzatú szervezet s mozgalom olvadt bele. Az első NESZ-gyűlést, mi véderősök biztosítottuk, a kezdeményezés fővédnöke, Morvai Krisztina pedig hosszasan szónokolt arról, hogy végül úgy is a szív fog győzedelmeskedni, kiemelte azt is, hogy nem szabad hungarista s túlradikalizált csoportokkal lepaktálni. Olyan gyorsan történt minden, s olyan egyedülállóan első ilyen csoportosulás volt ez a NESZ, hogy szinte azonhelyt a megszállták a vörös téglák ezt a nagyszerű nemzeti építményt, provokálni, széthúzni s rombolni kezdtek, így a Nemzeti Erők Szövetsége tiszavirág életet élhetett. A múlt romjai alól kiástam a fundamentumot s egykori véderős bajtársaimmal újra a NESZ felépítésébe kezdtünk - más néven, mélyebb szervezéssel. Nem tagadom, életem eddigi legnagyobb fájába vágtam a fejszém, azonban oly rengeteg s oly gyönyörű nemzetegységesítési terveket látok az új NESZ-ben, a Nemzeti Ellenállás Kerekasztalában, amit véteknek érzek nem megvalósítani. Ám tudomásul veszem azt is, hogy egyedül, pár maroknyi emberrel nehéz lesz egy hatékony Nemzeti Ellenállás Kerekasztalát létrehozni, már pedig pénz, hatalom s kapcsolatok nélkül ez a vállalkozás gránitkemény munka lesz, azonban hiszem s tudom, hogy a nemzet szolgálata kimeríthetetlen motiváció, ami fellendít a legreménytelenebb harcokban is.
Mihelyt közösen, pár alapítócsoportosulással kereteket, korlátokat, szabályokat s tervezetet alakítottunk ki a NEK-ben, megkezdjük a nemzetlojális erők egységesítését. Mi nem fogunk elhatárolódni egy kellően nemzetlojális csoportosulástól sem, nem teszünk különbséget, hogy ki túl radikális, mi egyesülünk egy zászló alatt, s leszünk egy cél s egy akarat. Számunkra csak az kizáró körülmény a csatlakozáshoz, ha valaki nem kellően radikális s hűséges a Hazához. A nemzet egy hatalmas család, ahol minden nemzettestvér felelős minden nemzettestvérért, a nemzet hatékonyságának záloga pedig a nemzetegység függvénye. Eme egységesítés láncolatának felépítése a mi közös feladatunk.
Isten oltalmazzon minden nemzettestvért!
Koncz Hunkürthy Attila
|